Mielőtt írnék egy újabb teljesen értelmetlen bejegyzést, elmesélem inkább, hogyan vesztettem el a hitem a (magyar?) igazságszolgáltatásban, miután nyáron már megkérdőjeleztem az adott szó igazának hitelességét is.
A bútoros (persze) nem jött el a találkozónkra, hogy visszaadja a pénzt, aminek azóta is csak a nyomát ütöm bottal. Ezután két (illetve három) dolgot csináltam, jobb híján.
Először is, a lakásban elosztottuk a dobozokat és fehér lepedőkkel letakartuk őket, mondván, hogy idén ebből már nem lesznek bútorok. (és tényleg nem is lettek) Másodszor pedig elmentem a rendőrségre, aminek annyi értelme volt, mint egy lyukas vödörnek (lásd lejjebb). Harmadszor pedig felhívtam a bútorost ajánló lakberendező céget, akiktől óvakodjon mindenki, mert olyan fennen hordják az orrukat, mintha minimum naponta tapsolnának el 646 ezer forintot.
A rendőrségre a húgom egy barátnőjének javaslatára, már írásos feljelentéssel mentem, amelyben pontról pontra elmeséltem az egészet, mikor kértem fel a gazembert a munka elvégzésére, mikor utaltam át a pénzt stb., stb. Tömör és lényegretörő, udvarias, de kellőképpen felháborodott, moralizálástól, túlzásoktól és mindenfajta kócos gondolatoktól mentes iromány született, amelyben a tárgyilagosság szelíd iróniával, enyhe humorral párosult. Naívan azt gondoltam (a naív szó e történetben végig engem is jelölhet), hogy e remekmű, esetleg az atyafiságos összeköttetés de főleg az, hogy egyértelműen lopás, azaz sikkasztás (kikupálódtam!) történt, visszaszolgáltatja az elbitorolt igazságomat, helyreállítja a az emberiségbe vetett hitemet.
Hát nem. A feljelentésemet elutasították. Kihallgatták az aljas csalót is (pontosabban: ki lett hallgatva), aki megígérte a rend őrének, hogy visszafizeti a pénzt. Meg lett ígérve, hogy vissza lesz fizetve. Olyan szépen használják ráadásul a nyelvünket, hogy ne lehessen tudni, ki a cselekvő alany. Persze nem lett visszafizetve, de úgy látszik, elég volt ez a légből kapott ígéret ahhoz, hogy lezárják a dossziét.
Düh, felháborodottság, megaláztatás, értetlenkedés. De hát hol élünk? Hogy hunyhat szemet a hatóság egy lopás felett? Az évszázad üzletének receptje : lopni, csalni, ígérgetni. Újabb, keményebb hangvételű írásnak ültem neki. Ezek szerint harcolni kell az ember igazáért, nem elég, hogy világos az ügy, mint a nap. A fellebbezésben már érveket sorakoztattam fel, hibákra és elsiettetet közetkeztetésekre mutattam rá – ennek pont most van egy hónapja. Azóta semmi hír. Vajon ezt is ilyen könnyedén félresöprik majd? Húgom szerint az apelláta az ügyészséghez kerül, ahol sajna nincs ismerőse, de elvileg értelmesebb emberek veszik kézbe a dossziét.
Vannak napok, hogy az egész eszembe sem jut, máskor viszont egészen felhúzom magam. Fel akarom jelenteni a rendőrséget is. Világgá akarom kürtölni az esetet. Nem akarom annyiban hagyni. Egyébként nem is fogom, ami a pénzt illeti, de az elv, amely mentén ilyen szépen leráztak, az ellen fel kellene lépni. A könnyedén kezelés ellen, a hülyének nézés ellen, az ellen, hogy ez az eljárás rendes menete. Nem fogok, csak így magamban háborgok szépen.
Polgári úton is elindítottam egy eljárást, ez 26 ezer forintba került, ezt ki fizeti majd vissza? Annyi egyéb igazságtalanság történik a világon. Miért nem szolgáltat a rendőrség igazságot legalább azokban az esetekben, ahol erre lehetőség van? Hogy úszhatja meg bűntetlenül egy tolvaj a lopást? Költői kérdés. (morcos szmájli)
hihetetlen. de tényleg. megértelek. :( én is rettenetes fel tudom b*szni magam az ilyeneken. és annyira felháborító, hogy a "rend őrei" sem segítenek.
VálaszTörlésnálunk a kb 400ezres károkozás volt eddig a csúcs, konkrétan a kezükbe adtuk a kontaktot az elkövetőhöz, stb, és kaptunk pár hónap múlva egy papírt, hogy a nyomozást lezártnak tekintik, nincs meg a tettes.
köszi szépen!
ja, igen, ez volt az: http://miaswords.blogspot.hu/2012/04/csak-puffogok.html
VálaszTörlésAz elmúlt egy évben körülbelül hetvennyolcszor érintkeztem a rendőrséggel és ma már értem, miért növekszik az önbíráskodás gyakorisága és jönnek létre olyan szervezetek, mint például a magyar gárda, ami szörnyű, de a patofiziológiáját elég könnyű megérteni. Főleg, ha az ember kontaktusba kerül a magyar igazságszolgáltatással. Ugyanis három vége lehet a történetnek: vagy tökéletesen leszarják az egyébként teljesen jogos problémádat, vagy nyilvánvaló, hogy le vannak fizetve, vagy (és ez a legritkább) látod bennük a szándékot, de megdöbbentően tehetetlenek, ostobák és tehetségtelenek.
VálaszTörlésBár a Te esetedben sajnos a szerződés nélküliség elég nagy hiba, így nem tudom, mennyire jogos a követelés, ehhez nem értek. A tesóm ügyvéd és mindig azt mondja, hogy ha nincs papír aláírva, akkor csók.
Mia: jézusom. Én meg még azt gondoltam, hogy ha szépen összeírom a tényállást, majd még megkönnyítem a dolgukat, hogy hatékonyabban őrizzék a rájuk bízott rendet!
VálaszTörlésIKL: én is pont az önbíráskodásra gondoltam. És sokan tanácsolták is, tudtam volna találni egy illetőt, aki "elbeszélget" a bőtorossal. És az a szörnyű, hogy nem ám az erkölcsi igényességem miatt vetettetem el az ötletet, (bár lehet h nem mertem volna megcsinálni) hanem mert rögtön kirúgnának a mh-enm, ha kiderülne.
Egyébként ha szerződés nem is volt, volt egy csomó e-mailváltás, személyes kapcsolat a papámmal és a lakberendezővel (bár ők a kisujjukat sem mozdították, h segítsenek...), banki átuatlás és aláírt a bútoros egy papírt is a tartozásáról.
Remélem a polgári úton indított eljárás sikerrel jár és még ennek a költségét is rá tudod terhelni erre a csoda szakemberre. A legnagyobb baj az, ha önbíráskodásra adnád a fejed, tutira veheted, hogy a rendőrség ez ügyben valóban intézkedni fog!
VálaszTörlés